A 3 témakört felölelő képzés során a rendezvényszervezéssel kapcsolatos legfontosabb protokollszabályokat lehet elsajátítani. Képzésünk épít a felsőoktatásban elérhető alapokra, de az elméleten túl konkrét esettanulmányokon keresztül mutatja be, hogy mik azok a követelmények egy rendezvény során, melyeket minden rendezvényszervezőnek ismernie kell ahhoz, hogy elkerülhesse az esetleges kínos helyzeteket.
A program célja, hogy a rendezvényszervezők
- megértsék, hogy miért és milyen formában fontos a megfelelő előkészítés és utókommunikáció
- megfelelően sajátítsák el az ültetés, gasztronómia, a programszervezés, illetve az egyes rendezvénytípusok protokollszabályait
- megismerjék a különböző résztvevői minőségeket és az ehhez kapcsolódó protokoll ismereteket
- tisztában legyenek az intézményi és privát kommunikáció formai és tartalmi követelményeivel
Kinek szól?
Minden rendezvényszervezőnek, legyen junior vagy szenior beosztásban, dolgozzon rendezvényigazgatóként vagy bankett menedzserként, szállodai értékesítőként, asszisztensként, rendezvényügynökségnél, konferenciaszervezőnél vagy egyszerűen csak ő feleljen a cégnél a rendezvényekért.
Miért érdemes rá jelentkezni? Mert a program várható eredményeként a résztvevők
- képesek lesznek profi bejárásokat/háznézéseket tartani
- hatékony tudást sajátítanak el egy adott rendezvénytípus kötelező elemeivel kapcsolatban
- képesek lesznek különbséget tenni a forgatókönyv és a program között
- eligazodnak az egyes rendezvénytípusok szervezési sajátosságaiban különös tekintettel az étkezésekre, a díszbeszédekre, ültetésre, terítésre, egyéb programokra
- megértik a follow-up fontosságát és megfelelő formáját
- elsajátítják az intézményi és privát digitális kommunikáció formai és tartalmi követelményeit
-
Rendezvény előkészítés
-Rendezvénytípusok, álló-ültetett alkalmak szervezési kérdései, asztalformák és ültetési eljárások, háznézés / bejárás protokollja. -
Programszervezés és lebonyolítás
-Forgatókönyv versus program; résztvevői minőségek (pl. fővédnök, Key Note Speaker, házigazda, levezető elnök, felkért beszélő, moderátor, chair, díszvendég) és rangsorolásuk; megszólítások és beszédek, sorrendje. Follow-u: vendégek távozása, kísérés, ill. utómunkálatok - köszönőlevelek megírása, szervezői tapasztalatok levonása, értékelések bekérése. -
Digitális diplomácia és online protokoll
-Intézményi és privát kommunikáció formai és tartalmi követelményei: weboldalon, közösségi felületeken, részvétel online megbeszélésen, konferencián; online megjelenés és beszédtartás.
- Hossó NikolettaProtokoll- és nemzetközi kapcsolatok szakértő15 évnyi hazai kormányzati és a civil szektorban szerzett magas szintű állami- diplomáciai és sportprotokoll, valamint kiemelt nemzetközi konferenciaszervezési tapasztalata mellett számos hazai és angol nyelvű tanulmány, valamint 6 önálló szakkönyv szerzője is, melyek évek óta a felsőoktatásban alkalmazott és hivatkozott szakirodalmak.
Legutóbbi könyve 2020-ban jelent meg Protokolltolmácsolás címmel, melynek ajánlóját Benkő Tibor honvédelmi miniszter írta. Nevéhez fűződik hazai szinten meghatározó protokollszakmai civil szervezet, a Nemzetközi Protokoll Szakemberek Szervezetének 2017. évi megalapítása, mely a protokoll legmagasabb szintű átfogó képviseletének céljával végez aktív értékteremtő és- közvetítő tevékenységet. 2016 óta az Európai Protokoll- és Rendezvényszervező Központ tulajdonos ügyvezetője.
A képzés kedvezményes ára MOST 45.000 Ft+Áfa/fő, a teljes 60.000 Ft+Áfa/fő helyett.
A kedvezményes ár igénybevételét a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány és a Magyar Turizmus Akadémia Kft. biztosítja 2023-ban, a turisztikai szakma támogatása érdekében.
Az online képzés hatékonyságát elősegítendő, képzésenként legfeljebb 30 fő jelentkezését tudjuk fogadni.
Jelentkezési határidő: 2023. szeptember 25.