A kommunikáció nem pusztán információcsere, hiszen ennek révén közvetítjük az véleményünket, érzelmeinket, hiedelmeinket és magatartásmintáinkat. Tréningünk kiindulópontja az, hogy a nyílt kommunikáció nemcsak információcserét jelent, hanem olyan kapcsolódást, melyben a tények és az érzelmek mindenki számára ugyanúgy értelmezhetőek. A konfliktus pedig semmiképpen sem káros, hiszen az egyet nem értés teszi lehetővé, hogy új ötletek, új gondolatok, más megoldások törhessenek utat maguknak. A kulcs tehát mindig a kommunikáció mikéntjében rejlik.
A program célja:
Tréningünk célja, hogy olyan kulcsokat adjon a hatékony kommunikációhoz és konfliktuskezeléshez, amellyel eredményesebbek leszünk az interakcióinkban a munkahelyen és a magánéletben egyaránt. Az önérvényesítő kommunikáció azon az egyensúlyon alapszik, hogy a saját igényeink, szükségleteink ismerete és kifejezése mellett értő figyelemmel vagyunk mások igényeire, szükségeleire, jogaira is. Ez a hozzáállás és módszertan mindenki számára elsajátítható, begyakorolható. Mindannyian megtanultunk már egyfajta konfliktuskezelési technikát, még az is, aki nem is érzékeli a konfliktust maga körül. Többnyire talán azért, mert ő a konfliktusok elkerülését választja.
Tudatos kommunikációval és konfliktuskezelési eszköztárral felvértezve nyitottabban és magabiztosabban - ámde erőszakmentesen - tudjuk felvállalni érdekeinket, véleményünket, és a már előre látható nehéz beszélgetéseket, a konfliktusokkal terhelt helyzeteket is.
Kinek szól?
Mindazoknak, akik gyakran érzik azt:
- hogy már megint nem értik, vagy nem veszik figyelembe, hogy mit is szeretnék....
- akik gyakran „belesodródnak” olyan konfliktushelyzetbe, amely érzelmileg is megterhelő,
- akik „harcolnak” a személyközi konfliktusaikban, vagy éppen megsértődnek,
- akik, úgy érzik, hogy jó konfliktuskezelőnek születni kell,
- akik nem értik, hogy miért kerülik el őket a barátaik, vagy kollégáik egy-egy kommunikációs helyzetben.
Tehát mindenkinek, aki szeretnéne fejlődni abban, hogyan legyen együttműködő és hatékony „kommunikátor”.
Miért érdemes rá jelentkezni?
- A tréningen olyan jól bevált technikákat tanulunk, melyek segítségével javíthatod az együttműködő kommunikációd, hatékonyabbá teheted az önérvényesítésedet, ami által nő az önbecsülésed és hitelesebbé válik a kommunikációd.
- Megtanulhatod, hogyan konfrontálódj „mesterfokon”, azaz hogyan tudsz valakit együttműködésre bírva szembesíteni a nem megfelelő viselkedésével.
- Megtanulhatod, hogyan mondjál határozottan mégis nagyon kedvesen „nemet”.
- A helyzetgyakorlatok segítségével kipróbálhatod a technikákat párban, vagy kiscsoportban, és védett környezetben kaphatsz őszinte visszajelzéseket arról, hogy hogyan hatott másokra az, amit és ahogyan mondtál.
- A nehéz téma ellenére is biztosan élvezni fogod a tanulást, a saját élmények erejét.
Program témakörei:
- Önérvényesítő, együttműködő kommunikáció a gyakorlatban
- Probléma versus konfliktus és ami mögötte van: a konfliktus kiváltó okai és körfolyamata
- Konfliktus típusok a szervezetben és azok lehetséges kezelése
- Egyéni konfliktus kezelési stílusok – saját stílusunk beazonosítása
- Egyéni stílus fejlesztése 1. : Ha nem én vagyok a kezdeményező a kommunikációs helyzetben
- Egyéni stílus fejlesztése 2. : Ha én kezdeményezem a helyzetet: Konfliktus konstruktív kezdeményezése
A témához kapcsolódó egyéb képzéseink erre a linkre kattintva érhetőek el.
- Tóthné Márton GabriellatrénerTréning és coaching módszerekkel oktatok több mint 20 éve, az élmény és erősség alapú fejlesztésben hiszek. A turizmus a szakterületem és szívügyem. A BGE-en Idegenforgalmi és szálloda szakon, majd a Budapesti Corvinus Egyetem Vezetés és szervezés szakán végeztem közgazdászként. Innermetrix konzulensként a diagnosztika és az erősség alapú fejlesztés elkötelezett híve vagyok.
- Szűcsné Szabó KatalintrénerHivatásom a szervezetek és az emberek fejlesztése. Szerencsés vagyok, mert az elmúlt húsz évben vezetőként is megtapasztalhattam a szervezetek, a HR rendszerek és a személyes kompetenciáik fejlesztésének kihívásait. Hiszek abban, hogy a produktivitás záloga az emberi tényező. 2012 óta támogatom trénerként és coachként a turisztikai szektor különböző területein a szolgáltatók vezetőit és munkatársait. Tanulmányaim mellett a vezetői gyakorlatom segít abban, hogy tréneri és coach feladataimat megalapozottan tudjam végezni. Arra törekszem, hogy folyamatosan tanuljak, fejlődjek, hiszen csak így tudom biztosítani, hogy ügyfeleim igényeire és kihívásaira a legmegfelelőbb megoldásokat nyújthassam.
- Könyves-Tóth LauratrénerTöbb mint 5 éve foglalkozom kifejezetten vezetői, munkavállalói, valamint munkahelyi fejlesztéssel. Számomra az egyik legfontosabb, ha tréningjeimen képesek vagyunk a perspektívaváltásra és a konstruktív kooperációra. Ennek alapját egyrészt képesítéseim adják: Közgazdászként, HR tanácsadóként és Pszichológusként, továbbá vezetői és üzleti coachként is vezetem a tréningek alatt felmerült helyzeteket. Másrészt szakmai tapasztalataim segítik a résztvevőket: a KKV szektortól a multinacionális vállalatokon át az állami cégekig számos területen segítettem szervezetfejlesztéssel az egyes szervezeteket.
A képzés kedvezményes ára MOST 20.000 Ft+Áfa/fő, a teljes, 29.000 Ft+Áfa/fő helyett.
A kedvezményes ár igénybevételét a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány és a Magyar Turizmus Akadémia Kft. biztosítja 2022-ben, a turisztikai szakma újraindulása érdekében.
A képzéseket minimum 6 fő részvételével indítjuk.
Jelentkezési határidő: 2022. november 17.
A képzésre a helyek beteltek.
Következő "Konfliktuskezelés és önérvényesítő kommunikáció munkahelyen" c. képzésünk időpontja: 2023. április 18.
-
- Vezetői készségfejlesztő képzések
- Vezetői készségfejlesztés leendő vezetőknek
Készülj a vezetői szerepre! - online képzés leendő vezetőknek
5 alkalom, 2023-01-20 - 2023-02-17Az utódlás kinevelése, a fiatalok felkészítése a vezetői szerepre mindig kihívás elé állítja aktív vezetőinket. Attól, hogy valaki profi a szakmájában, még nem biztos, hogy egy fokkal feljebb lépve, zsigerből tudja hozni a megváltozott szerep igényelte elvárásokat. Képzésünk támogatást ad minden mostani, és jövőbeli vezetőpalántának, hogy tudatosan, előre felkészülhessen a kinevezésre, így a megváltozott szerepkörben is ugyanolyan hatékonysággal tudjon dolgozni, mint szakemberként. 5 alkalmas átfogó programunk kiváló belépő a gyakorló vezetői képzéseinken való részvételre.