A tréning célja:
Olyan modern, professzionális, vizuális, részben a mesterséges intelligenciára építő online prezentációs felületek megismerése, melyek által kiemelkedő ügyfél vagy utasélményt lehet nyújtani akár az online, akár az offline térben. A 15+ online prezentációs eszköz mélyebb gyakorlati megismerése mellett a résztvevők ki is próbálhatják a felületeket, meg is tervezhetik céges prezentációjuk egy-egy elemét. A gyakorlatias képzés folyamán összekötjük a vizualitást a különböző ügyféltípusoknak történő prezentációk felépítésével és megjelenítésével is, mely által a résztvevők még komplexebb Wow-élményt tudnak biztosítani az ügyfeleiknek vagy utasaiknak - összekapcsolva az embert a vizualitással.
Kinek szól a képzés?
- ügyfélkapcsolatokkal rendelkező rendezvényszervező vagy ügyfél/utaskapcsolatokkal rendelkező utazási tanácsadó, értékesítő és referens kollégáknak, akik szeretnék megújítani jelenlegi prezentációs eszköztárukat a legmodernebb vizuális eszközökkel, és különösen kíváncsiak a mesterséges intelligencia adta lehetőségekre
- a turizmusban és rendezvényszakmában értékesítés és marketing területen dolgozó kollégáknak, akik életében kiemelt szerepet töltenek be a céges prezentációk ügyféltalálkozókon, szakmai vásárokon, kiállításokon, helyszínbejárás alkalmával, vagy az online térben
- vezetőknek, középvezetőknek, akik életében mindennaposak a prezentációk és szeretnének új élményelemeket megismerni
- HR szakembereknek, akik a dolgozói kapcsolattartáshoz, belső képzésekhez szeretnének új platformokat, élményelemeket megismerni
Miért érdemes rá jelentkezni?
Azért, hogy a résztvevők professzionálisak legyenek az ügyfelekkel vagy utasokkal való kapcsolattartásban, megismerjék azokat a digitális eszközöket, platformokat, amelyek által gyorsan és látványosan tudják a legfontosabb piaci, értékesítési, marketing, brand vagy szakmai üzeneteiket továbbítani azért, hogy kitűnjenek a tömegből a sok szolgáltató közül. Az résztvevők képesek lesznek bevonni az ügyfelet és élményt adni a prezentáció megjelenítése által.
Tematika:
- a lenyűgöző előadás: a prezentáció felépítése, látványvilága és professzionális megjelenítése
- A prezentáló digitális eszköztárának kialakítása, 15+ modern online prezentációs platform bemutatása és gyakorlati kipróbálása,
- A mesterséges intelligencia használata a prezentációkban és azon túl
- Ügyféltípusok és a rájuk szabott profi prezentáció tartalmilag és design szempontból
- Online prezentációs trükkök, ötletek elsajátítása, mellyel sikeres ügyfélkapcsolatokat lehet építeni a virtuális térben is
Módszertan:
Tréningalapú tudásátadás, a prezentációs eszközök gyakorlati kipróbálása. Kiscsoportos, gyakorlati fókuszú képzés.
- Bacsi Krisztinaszakmai vezető, coachBacsi Krisztina vagyok, a Magyar Turizmus Akadémia Kft. szakmai vezetője, business coach, tréner és okleveles személyiségdiagnosztikai tanácsadó. Pályámat a szállodaiparban kezdtem, közel 25 éven át értékesítéssel foglalkoztam, több éven át felsővezetőként egy nemzetközi tulajdonú szállodaláncnál. Későbbiekben a MaReSz (Magyarországi Rendezvényszervezők és – szolgáltatók Szövetsége) főtitkáraként teljes rálátásom volt a szakmára, több rendezvény és oktatás bevezetése kapcsolódik a nevemhez a szövetség életében. Képzési szakterületem a rendezvények értékesítése, az ügyféligények feltérképezése, az ügyfelekre szabott profi prezentációk tartalmi és design elemeinek oktatása. Emellett kiemelten fontosnak tartom a vezetők fejlesztését, a vezetői önismeret és hatékonyságfejlesztési képzéseink és egyéni coaching ülések által.
- Róbert NóraHR szakértő, tréner, coach20 éves tréneri pályafutásom alatt sok kihívással találkoztam akár az üzleti szektorban vagy akár egyetemi oktatói munkám során. Jelenleg egy nagy vállalatnál retorika trénerként dolgozom, valamint közép- és nagyvállalatok részére tartok készségfejlesztő tréningeket, szervezek rendezvényeket. A BGE Turizmus Tanszék mestertanáraként a rendezvényszervezés és rendezvénymenedzsment tárgyak tantárgyfelelőse vagyok. A tréneri kompetenciámat az oktatásban is szívesen kamatoztatom, ahol a vizuális, digitális módszerek mellett az AI-t is alkalmazom.
A képzés kedvezményes ára MOST 35.000 Ft+Áfa/fő, a teljes, 45.000 Ft+Áfa/fő helyett.
A kedvezményes ár igénybevételét a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány és a Magyar Turizmus Akadémia Kft. biztosítja a turisztikai szakma támogatása érdekében.
Jelentkezési határidő: 2024. január 18.
A képzésünk ezen a dátumon betelt, legközelebbi elérhető dátum 2024. április 11.